Reggeli poszt állandó olvasónktól :) Jó, kezdem azzal, amit nevezhetnénk a honi politika egyik alaptételének, aki akárcsak egy szavát is elhiszi a Gyurcsány-Bajnai tandemnek, az egész egyszerűen nem normális. Természetesen én sem gondolom egy pillanatig sem, hogy bármiféle…

Majális volt ott a baloldali agyféltekén, a sör meleg a virsli romlott, a politikusi felhozatal pedig a szokásos. Szanyizmus tetőfokára hágott, 5% áfát követelve a sörnek, és hirdetve az összeurópai szocializmust. A kapitány látszik már az összefogást csak Brüsszelből látná…

( képzeletbeli beszéd május 1-n Attilától ) Mi itt a Nagyréten összegyűltünk, hogy hitet tegyünk a rezsim leváltása érdekében. Tudjuk mert elszántak vagyunk abban, hogy hátunk mögött hagytuk, a múltunkat és magát Ferit is. Viszont sem Ildikó, sem Pisti, sem pedig Tibi nem…

Kezdjük ott ezt a történetet amikor még egy Horn Gyula nevezetű ember volt a miniszterelnöke ennek a szép többre érdemes országnak, nos az Ő országlása alatt gondolta úgy a 2/3 birtokával rendelkező egykori, de máig hatalomban lévő nomenklatúra, hogy a lapterjesztés állami…

süti beállítások módosítása