2000 felett!

Címkék: facebook like 8év jobboldaliság

2013.03.26. 08:24

2000.PNG
Amikor ezt az oldalt elindítottuk, arra gondoltunk kell egy oldal ami alapjaiban más lesz mint a többi osztom, és vidd típusú jobboldali Facebook oldal. Abban hittünk, ha tartalommal töltjük meg és, nem csak a képmontázsok tovább osztása lesz a feladata, sikeres lehet, mert a tartalom a lényeg. Arra is gondoltunk, ha elindul és működik, érdemes blog formájában is megjelenni, és ott is hozni azt amit a Ballib Stop gondolatisága jelent.


Szertettünk volna abban is más lenni, hogy itt nincs határ jobb és jobb oldali között, mert a közös nevező az, hogy Soha többet liberalizált elhülyülés és baloldalinak mondott valami, ami soha nem volt az. Itt azok jöhetnek össze akik a közös nevezőt ebben látják és abban, hogy nem akarunk többé, olyan nyolc évet amit 2010-ben hagytunk magunk mögött. Mert az a nyolc év maga volt a megtestesült ballib ámokfutás, aminek köszönhetően az ország romokban, és a lelkek kiüresedve állnak. Sokat törtük a fejünket, mi legyen akkor ha majd az oldal sikere eléri azt az inger küszöböt amit az ország másik, másként gondolkodói már nem tudnak tolerálni és amolyan viccesnek szánt, de közben a legalpáribb nacizásban valósul meg ( FideSS ) kezdenek írogatni, vagy képeket megosztani, mi lesz akkor. Ez elég hamar eljött és még alig múlt az oldal két hetes, de már ki kellett zárni vad cigányozó, és "csuti törpéző" magukat a demokraták soraiba sorolókat az oldalról. Miért van ez ?

Ez lenne a "turáni átok" ? Nem ez nem az, ez egyszerűen az ostobaság és a tehetetlen düh alpári kifejeződése. Volt nyolc év amikor a közbeszédben nem volt, gond ha öregecskedő feleségek lecseréléséről vagy az arabok mind terroristák, vagy éppen "kurva ország" használata és "terndisége". Aztán jött, hogy minden jobboldali fasiszta, vagy legalábbis náci és csuklyás utcakődobáló. Mucsai és buta "magyarkodó", lett mindenki aki ki mert rakni egy zászlót a házára, vagy erkélyére. Hülye jobbikos, ha árpád házi zászlóval vonult. Majd megértük azt is, hogy híres (hírhedt) magyar liberális író "jönnek a szarból a magyarok" verse jelenhetett meg. A hazugság ellen fellépő tüntetők pedig a Kossuth téri csürhe lett megint. Idősebb olvasóinkban ilyenkor felsejlik mintha ezt már hallották volna, úgy 56 körül. Aztán csak valahogy kikeveredtünk ebből és 2010 tavaszán, egy egész más világ köszönthetett ránk. Elkezdett hinni sok ember, hogy talán most vége lesz ennek az ideológiai "kirekeszdősdinek".

Nem így lett, hiába az agyak mosottsága és elpuhult proli mentalitás nem tűnik tova, illan el egy kettőre. Itt él velünk és, középső ujját a magasba tartva jelzi, nem tudtok elnyomni. ( Szanyi kapitány vezetésével ) Mi hiszünk abban, hogy aki bennünket olvas és a mi nézeteinek vallja, nem gondol olyanra, hogy a német attól különb ha már gyerekként arra tanítja a tv, hogy van egy ország ahol alsóbbrendű buta emberek irányítanak még ostobább embereket. Mi hiszünk abban, hogy akik itt vannak meg tudják különböztetni a hazugságot a valóditól, és nem kell nekik ezt elmagyarázni. Mi hiszünk abban, hogy a magyar nem lehet annyira buta és oktondi, hogy azokat a tévutakat amiket már unós unatlan körbejárt , újból be akarja járni. Nem akar még egyszer bankárt miniszterelnöknek, aki hazája ellen dolgozott és miután lebukott csak azt tudta kinyögni, hogy ezt miértünk tette. (D209) Mi hiszünk abban, hogy nem lehet majd úgy választást nyerni, hogy "több pénzt az embereknek és több pénzt az önkormányzatoknak" szlogen egyszerűsége fut át az agyakon. Hiszünk abban, hogy mi akik a közösségünk építői vagyunk az ide bejövő másként gondolkodó honfitársain elferdült valóságképét szelíd mosollyal fogadva válaszoljuk meg.

Hiszünk abban, hogy többen lehetünk és leszünk mint voltunk, és akkor minden ami magyar elutasítja a kozmopolita, liberális baloldali gondolatokat és győzni tud ismét, egy rendes hazáját, népét tisztelő közösség. Ezért vagyunk és ezért leszünk !

A bejegyzés trackback címe:

https://ballibstop.blog.hu/api/trackback/id/tr485172002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása