Minden nap kértem az Urat, hogy adja meg a lehetőséget, hogy a sötétségben fény gyúljon. Kértem, hogy legalább Fia feltámadása hozza el a megbékélést és azt, hogy magyar a magyarnak ne legyen ellensége. Kértem, és imádkoztam is azért, hogy csak félreértés legyen az, hogy Nagyszombaton egy magát demokratikus diákmozgalomnak kikiáltó mozgalom ne szervezzen tüntetést.
Imádkoztam, hogy a legalább az ünnep három napja nyugalommal legyen eltölthető, hogy a hétköznapok acsarkodói maradjanak távol, és nézzenek magukba. Imám nem talált meghallgatásra, mert Ők jöttek és hangoskodásukkal beárnyékolták az ünnep fényét. Jöttek, és céljukat még ha marginálisak is tömegüknél fogva, de elérték. Hir lett belőlük, média hecc. Még az is tudott róluk, aki ki akarta zárni magából legalább egy napra a velünk élő gyűlöletet. És akkor azon a napon kérdeztem meg magamtól, ki ásta meg az első lövészárkot amiből tüzelni lehet a békés társadalomra. Kik voltak aki a lapátokat a kezekbe adták, hogy áss te bolond, és az árok legyen olyan mély és sötét, hogy az áthidalhatatlan legyen ismét. Az árok most ott tátong szakadékként a két tábor között, ami ha furcsa is, de magyar és magyar között van. És nem elég egy szakadék, mert mi ebben is többet akarunk, legyen több árok. De már egy oldalon állók közt is. Jobb és Jobbik. Együtt és MSZP, DK és MSZP...
És a nagy árokásások közt már elfeledkezünk arról, hogy az árkok elrontják közös kertünket és befedhetetlen kátyúkká válnak a jövőben vezető utunk során. A helyzet két alkalommal látszott megoldhatónak, egy ponton ott amikor elhitették velünk szabadok vagyunk, nevezzük rendszerváltásnak, és a második eszmélés a 2010 választás volt, amikor egyszerre lépett több magyar, hogy a hazugság falait ledöntse. Kudarcos lett mindkettő.Mára megint a vakond gondolat lett rajtunk úrrá, és ásunk veszett mód. Nem látjuk a fától az erdőt, és nem látjuk a fényt a naptól. Kik ugrasztották egymásnak ezt a népet ? Kik tudják ezt a helyzetet megoldani, van e még megoldás erre a helyzetre, vagy maradunk a kátyúban? Ez a kérdés, és nem az, ki a liberális és ki a jobboldalibb jobboldali. Ha maradunk így, akkor elveszünk megint, ha nem találjuk meg a nemzeti közös nevezőt, halott nép maradunk. Acsarkodunk, egymásnak ugrunk, és gyűlölünk, míg ennek a haszonélvezői a sápot levéve, nagyokat nevetnek a markukba. Nézd a marha magyart, már megint saját magát üti. Mi meg pitiáner csatákat vívunk majd megint nap mint nap, elmérgesedett sebeinket tépjük fel saját kezünkkel, csak hogy ártsunk.Ebbe nem gondolt, bele az a maroknyi "demokrata" nagyszombat napján és ebbe nem gondol bele a "művész" aki a fene nagy fájdalmát a korszellem hatására belekiáltja a web közösségébe. Nem gondolják át, mert Önös céljaik fontosabbak, pedig az sem a sajátjuk, hanem amit elhitettek velük, hogy a Tied.
Az ünnep sem hozta el a megbékélést, és szomorúan kell látnom, hogy az elkövetkező hónapok amíg a külső tényezők nem érik el céljukat, keserves napokat hoznak ránk.De csak akkor, ha hagyjuk magunkat és nem küzdünk ellene, mert a feladás politikája nem vezet sehova. Meg kell próbálni a lehetetlent és elmagyarázni megtévesztet honfitársainknak, hogy nem ellenük vagyunk, hanem értük féltjük azt ami még megmaradt ebből a szép országból.
Gondolataink, nem a múltba kanyarodnak, hanem igen is a jövőbe ami az ő érdekük is lehet.
Nem istentől elrugaszkodott a liberalizmus tagadása, amit csak itt hívnak így, és pont az a konzervativizmus amit itthon haladó baloldalnak neveznek. Ebben kell a közös nevezőt ha kell harccal, ha kell sokszori magyarázattal megtalálni. Mert ha nem, hazug ország, hazug népe maradunk (Tibidijzsejj)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.