politika-lelke.PNGTegnap egy lista jelent meg amin azt láthattuk, hogy ki mennyivel járult hozzá, hogy a Bajnai féle mozgalom a Haza és Haladás alapítványon keresztül működni tudjon. A már megszokott amerikai Soros fundamentum nem volt meglepő, hacsak nem a pénz mennyisége láttán.

De ami igencsak bántó volt az az, hogy két magyar cég az OTP és a MOL is nem kevés pénzzel sőt mi több a következő évben még növelve is annak mértékét, beszállt a Ballib támogatásába.  Mint tegnap is írtuk az OTP és rajta keresztül Csányi úr politikai adok ide is oda is módszere nem lepett meg bennünket, mert rá ez jellemző.  Viszont a MOL amiben ugye a magyar államnak, tehát valamilyen mód azért nekünk is részünk van 25% erejéig, meglepett sőt mondhatni bosszantó volt.

Most akkor mi is van ? Mi itt nyomjuk vadul mint süket a csengőt, hogy ébresztő mert ezek vissza akarnak jönni, pénz nélkül, támogatást pusztán saját elhivatottságunk alapján, ott meg a másik oldalon nyomnak egy gombot és 15 millió befut a Ballib kasszájába.

Tudjuk, ez nem annyira egyszerű mint ahogy itt leírtuk, mert hiszen az a 25% csupán kisebbségi rész és szinte semmire sem jó, vagyis inkább arra, hogy osztalékot vagy majdani esetleges részvény árfolyam emelkedés esetén annak eladás után, realizált többlet bevételt hozzon az államnak, de azért mégis valami itt nem stimmel.
Nem mert nem jön össze a kép, és nem csak azért nem mert magyar cég miért támogat olyan szervezetet ami tudva lévő külföldre hordja hírünket és belül bomlasztja a magyar egységet, hanem azért mert valahogy csak a mi 2/3 -s felhatalmazású erőnk adott pénzt a cég 25%-ért, ezzel növelve az állami vagyont és növelve a cég a Mol vagyonát.  Akkor most mondhatjuk azt, hogy az ellenséget az ellenfelet pénzeljük mi magunk. Furcsa.

Erre szokta mondani az átlag ember : na jah, a politika már csak ilyen. Egyszer te adsz, máskor majd mi. (Picsi - pacsi). De rohadjunk meg ha 2010-ben ezt akartuk. Mert pont, hogy nem. Azt, hogy ezek soha a büdös életbe ne kaphassanak többet abból amit mi termeltünk meg. Arról nem is beszélve, hogy a kormány milyen pénzügyi forrásból vett Mol részvényeket akkoriban, támadások kérésztüzében. Szóval ez a politika, vagy az, amit mi akarnánk, hogy az legyen. Nem csodálkozva azon ha szélsőjobb heves támadásba menne át és tényleges elszámoltatást követelne. Igazuk lenne ?

Oldalunkra a Ballib stopra, nem mondhatja senki, hogy nem védenénk a kormány intézkedéseit, és nem segítenénk abban, az ordenáré támadások kivédésében ami napi szinten indul ellene, de itt most nehéz azt mondani : fiúk ez nagyon jó volt, köszi !  Nincs egy kormánytag, vagy politikus a jobb féltekén aki amikor ezt a listát lehozta az összes hírportál azt mondta volna, helló nem erről volt szó Hernádi uram. Vagy inkább azt mondták, kuss van mert akkor mi sem kapunk ennél sokkal többet majd. Hiányoljuk a felháborodást, a közöny helyett.  Ostorozva saját felünket, hogy végre ébresztő, mert akkor valóban az lehet amit jósolnak :kiábrándultság és a múlt rémképeinek vissza jövetele, de nem csak Ballib hanem egy annál sokkal rosszabb, ami aztán tényleg kivezet bennünket a nagy közös Európából és mehetünk vissza lovat legeltetni Levédiába.
Ha ez kell, hát adjuk még több pénzt, és a Haza haladni fog.... A politika meg akkor vajon mi ?

A bejegyzés trackback címe:

https://ballibstop.blog.hu/api/trackback/id/tr775234647

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.19. 11:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemhívő 2013.04.19. 21:11:06

...szavaztassatok meg végre magatoknak egy normális pártfinanszírozási törvényt!!,...és ne szopizzátok két pofára az olyan ostobaságokat, hogy:- a "pártok meg tartsák el magukat!"...még akkor sem ha a "dzsuce" magyar meghonosítója,...Nulladik Viktor király szájából hangzik is el.

...és akkor lehetne rinyálni...Ennyi!

laci0011 2013.04.20. 07:26:49

A böszmét leoboáztátok már kétharmaddal tolvaj,hazug kisebbségben lévő taknyok?!

nemhívő 2013.04.20. 08:43:40

@laci0011: ...lacika! Nagyon leragadtál a "szopásnál"...biztosan azért, mert a többit nem értetted meg...))

nemhívő 2013.04.20. 08:46:28

...tudjátok mi az igazán bántó a normálisoknak?
...az, hogy csak a Bajnai meri lehozni azt, ami az összes alakulatnak kötelező lenne,...felszólítás nélkül is...

Erről mikor írtok?

Urfang 2013.04.20. 16:28:13

A MOL részvényeket IMF hitelből vette a kormány ami az adófizetők közpénzéből lesz törlesztve. Nem a "tiétek", nem a fideszé, nem a narancsnyikoké, itt omlik össze az a sok sületlenség amit összehordasz.

Te azt hitted ha közpénzből vesz a kormány néhány MOL részvényt, akkor a cég a fidesz vagy a fidesz szavazók tulajdona lesz? Hol élsz te?

Nagyon helyes, támogassák csak Bajnaiék pártját még többel is, mert küldetésük van, új kultúrát kell meghonosítaniuk a magyar politikában azokon a romokon amit a piros és narancs posztkomcsik hagytak maguk után az elmúlt húsz évben.
süti beállítások módosítása